2008. augusztus 31., vasárnap

Egyiptom
















Blogomat azok figyelmébe ajánlom akik pihenésképpen Egyiptom hol varázslatos hol kevésbé varázslatos világát kívánják választani.
Nem az célom, hogy teljes képet adjak Egyiptom turisztikai látványosságairól hanem inkább felhívni azokra a dolgokra a figyelmet melyek érhetik az odautazókat jó és rossz értelemben véve.

Idén már másodszor döntöttem úgy párommal, hogy Egyiptomba megyünk kipihenni az egész éves fáradalmainkat és megpróbálunk kikapcsolódni a stresszel teli mindennapokból.

Célunk Hurghada volt melyről ma már köztudott, hogy kis halászfaluból kb. 10 éve indult fejlődésnek s mára már gyakorlatilag üdülő paradicsommá változott a túristák nagy örömére.

Területe a Vörös tenger partján közel 40-50km hosszan húzódik, megannyi 3-5 csillagos szállodával övezve.
Ezeknek a szállodáknak a szolgáltatási színvonala jócskán eltér egymástól.
Véleményem és tapasztalataim alapján ha mód van a választásra érdemes olyat választani mely valamelyik lánchoz tartozik mint pl: Red Sea, mivel ezeknek a színvonala jelentősen magasabb azoknál melyek csak egy-két szállodából állnak. Ez mutatkozik mind a tisztaságban, higiéniában mind az ellátásban és a szolgáltatások sokszínűségében is.

Itthon több iroda is szervez utakat Egyiptomba de ezek közül néhány olyan van melyek a saját útjaikat értékesítik. Ezek a Best Reisen-Medina, Kartagó Tours, Anubisz Travel. A többiek inkább csak viszonteladóként működnek.
A magam részéről mindegyikről hallottam már jót és rosszat egyaránt A Best Reisen-Medina Tours-ról pedig saját tapasztalataim is vannak. Sajnos nem nevezném jónak:(
Jelenleg az Anubisz Travel talán az amelyik az ára ellenére mely elsőre talán soknak tűnik a legjobb szolgáltatást nyújtja. Velük nincs személyes tapasztalatom csak hallomásból alkotok véleményt.
A B.R-Medina Tours ellentétben azzal amit kínál és amit aztán odakint nyújt óriási csalódást okoz sok honfitársunk számára.
Az első meglepetés ami érheti a gép landolása után az oda utazót hogy esetlegesen nem abban a szállodában helyezik el amit lefoglalt.
Ez sokszor nem az iroda hibája, mindazonáltal elég kellemetlen tud lenni. Hozzá kell tennem, hogy ilyen esetben azért minőségben jobb szállodát ajánlanak fel. Amennyiben nem fogadjuk el később mód van az eredeti szállodába való áthurcolkodásra is, de ezért a sarkunkra kell állnunk.

Mindenki számára javaslom, hogy ha nem szeretne egy kimondottan helyi sajátossággal az un. fáraó átka nevű betegséggel napokat elvesztegetni a nyaralásból akkor első útja a gyógyszertárba vezessen ahol ha ügyesek vagyunk 5LE-ért vehetünk Antinal nevű tablettát. Ezt éppen e célra Európai emberek számára fejlesztették ki.
A szállodába való eljutás általában a helyi idegenvezető feladata és ennek időtartama függ attól, hogy milyen messze van a reptértől. Időnként akár 1 1/2 óra is lehet az út!

A szállodák az esetek többségében telt házzal működnek ezért ne lepődjünk meg azon ha olyan szobát kapunk ami nem felel meg. Ez sok esetben azért is van, hogy a recepción némi (10USD, 10 €) baksis fejében másikat kérjünk.

Az országot ugyanis a baksis mozgatja. Enélkül a saját bevallásuk szerint semmi sem működne, tehát el kell fogadnunk. Végül is nem olyan nagy összeg. Ez egyébként nem csak a túristáknak fenntartott privilégium. Egymást is ezzel motíválják.

Általában 1LE(kb.30Ft) körüli összeget szokás adni ha azt szeretnénk, hogy valami el legyen intézve. Pl: londíner,pincér,sofőr számára.

Ha elfoglaltuk a szobánkat számíthatunk, rá hogy rövid időn belül megjelenik a takarító akik valamilyen átlátszó indokkal be fog menni a szobánkba és várja a baksist. Ha adunk neki és szerencsénk van akkor esetleg plusz szolgáltatást vagy sapmont, szappant fogunk kapni cserébe. Ha nem akkor elvégzi azt amiért amúgy is fizetik.

Jó tanács: soha ne igyunk a vízből! Se fogmosás se zuhanyozás alkalmával különben a gyakori wc-re járkálástól még az Antinal sem fog megvédeni. Használjunk inkább a fogmosáshoz ásványvizet amit a jobb szállodákban naponta odakészítenek.

Fakultatív programokra több lehetősége is van az embernek. Sokan attól tartanak, hogy ha nem az utaztató irodával mennek ezekre akkor az nem olyan lesz.
Egyetértünk! Valóban nem lesz olyan! Ha a Best R.-Medinával megyünk lényegesen drágább lesz. Ezenkívül plusz költségekre számíthatunk amivel együtt elég komoly számla lehet a vége.

Sokszor azzal ijesztgetik az utazókat, hogy a szálloda csak az ő számlájuk ellenében ad uticsomagot ún. breakfast box-ot, egyébként nem.
Ez egyáltalán nem igaz! Ha kérjük a recepción minden további nélkül készítenek. Feltéve hogy all inclusive ellátásra fizettünk be.

Lehetőség van a helyi irodáknál is befizetni a programokra.
Vannak kint élő magyarok is akik ebből élnek (néha visszaélnek). Vannak köztük olyanok akik talán tisztességebben végzik a munkájukat de akivel mi voltunk sajnos nem ilyen volt.

A fórumokon utána lehet érdeklődni kivel érdemes, bár őt fogják ajánlani én mégis azt javaslom nyugodtan bízzunk meg a helyi egyiptomi irodákban. Ők sem makulátlanok dörzsöltség tekintetében de nekik elég nagy a vesztenivalójuk ahhoz, hogy lejárassák magukat.

A programok amikre érdemes befizetni és mindenki szervez utat: Sharm el Naga, Giftun sziget, Quad túra, szafari túra, intro merülés, Kairó, Luxor.

A maga nemében mind érdekes és kihagyhatatlan.
Arra azonban fel kell készülni, hogy a túristák "lehúzása" mindenhol napirendi kérdés. Bárhova megyünk plusz költségekkel kell számolni akkor is ha előre kifizettük az utat.Ilyenek pl: ital még az étkezéshez is, Kairó Múzeumban vagy a piramisoknál ha mást is látni szeretnénk (múmiák terme 100LE), Luxorban ugyan úgy. Velünk előfordult, hogy más programra vittek el mint amit előre megbeszéltünk. Ez természetesen plusz költség volt.

Előfordul, hogy az út végén felkérnek mindenkit, hogy a sofőrnek és/vagy a túravezetőnek adjunk bizonyos összeget a munkája elismerésére.
Mindenki vérmérséklete szerint döntse el mit gondol.




A Kairói és Luxori utaknál fel kel készülni arra is, hogy elvisznek bennünket papírusz, parfüméria és alabástrom műhelybe ahol elvárt a vásárlás még ha nem is mondják.
Ezt persze előre nem szokták mondani.
Ezekből természetesen a kísérő megkapja a maga (baksisát).
A legtöbb helyen a fényképezésért vagy kamerázásért pénzt kérnek. Ha más nem az arab árusok. Ezekkel érdemes óvatosan bánni. Ha nem akarjuk, hogy rajta legyen a képen határozottan utasítsuk el őket.
Soha ne adjunk ki a kezünkből kamerát vagy fényképezőgépet!

Az árusok gyakorlatilag mindenütt jelen vannak, bárhová is megyünk.

Sokunk számára a mentalitásuk ismeretlen és sokszor elfogadhatatlan, de meg kell értenünk őket is.
Egyiptom lakosságának a 40% koldus. Havi pár száz forintnak megfelelő összegből "él".
Ezenkívül a kereskedés a vérükben van egészen más formában mint egy Europai embernek.

Többfélék az arabok is akár csak a világ bármely táján élők. Vannak rendkívül erőszakos és
kevésbé rámenős árusok is.
A helyi idegenvezetőnk tanácsa az volt, hogy ne is nézzünk rájuk, menjünk tovább ha nem akarunk semmit. Ha szemkontaktusba kerülünk akkor már nem hagy minket békén.
Bevált!
Nem volt nehéz, javaslom mindenkinek!



Giftun
szigetre azoknak érdemesel látogatni akik az érintetlen Vörös tenger szépségében szeretnének gyönyörködni egy Karibi sziget ötvözésével. Csodás fehér homok, kristály tiszta víz és vakítóan kék ég vár bennünket. Az élményt talán csak az halványítja el, hogy 1 óránál többet ezen a szigeten nekünk nem sikerült eltölteni, mivel a program sűrű volt és menni kellett.



Az intro merülés szintén fantasztikus élmény bárki számára aki szeretne megismerkedni a palackos merüléssel. A merülés időtartama általában 2 x 10-15 perc két különböző helyen. Ez nem túl sok de megéri. A maximális mélység általában 5-6m. Ha szerencsénk van akkor nem több órás hajóút után jutunk el a merülési ponthoz.



Sharm el Naga természetvédelmi területen fekszik. Elsősorban azoknak érdemes ellátogatni akik snorkellingre vágynak. Rengeteg hal és korall között úszkálhatunk. Ásványvizet minden esetben vigyünk magunkkal. Nem csak erre a túrára!

A quad és szafari túrán még nem voltunk ezért nem tudok kézzelfogható tanácsokat adni.

Ha az apróbb bosszantó részletektől el tudunk tekinteni, akkor csodás és izgalmas élményekben lehet részünk a túrák alkalmával.

Vélemény: Elsőre az arab mentalitás bosszantó és idegesítő lehet, de ha tudjuk kezelni és nem erre figyelünk, Egyiptom még ma is rejteget mesés és varázslatos dolgokat bárki számára.
A Vörös tenger a folyamatos szennyezés ellenére is még mindig gyönyörű!
Aki teheti egyszer mindenképpen látogasson Egyiptomba, de legyen körültekintő és kellően bizalmatlan.
Vélemény: Elsőre az arab mentalitás bosszantó és idegesítő lehet, de ha tudjuk kezelni és nem erre figyelünk, Egyiptom még ma is rejteget mesés és varázslatos dolgokat bárki számára.
A Vörös tenger a folyamatos szennyezés ellenére is még mindig gyönyörű!
Aki teheti egyszer mindenképpen látogasson Egyiptomba, de legyen körültekintő és kellően bizalmatlan.